Mikor félsz, óriási teher nehezedik a válladra. Legyen az egy apróság, vagy akár az anyaság adta feladatok öröme és egyben bizonytalansága.

A napokban saját bőrömön tapasztaltam: Fogorvoshoz mentem. Kettő az egyben. Mert anyukaként igyekszel hatékony lenni. Mindent összesűríteni és megoldani egy menetben. Az általános és rendszeres fogkőtisztításon kívül, egy kisebb műtétre is készültem. Az egy évvel korábbi röntgen cisztát mutatott, de akkor még szoptattam. Nem volt garantálható, hogy nem lesz szükség antibiotikumra, így akkor nem vállaltuk be.

Kellett pár hónap mire rászántam magam, de végül bejelentkeztem és egy reggel, gyermekemet apjára hagyva, tartottam a rendelő felé. Éreztem a nyomást, amely görbítette vállam, púposította hátam. Nem volt kellemes. Ugyanakkor jó volt, hogy tudtam, mi okozza. Tény, hogy az adott pillanatban nehezen tudtam kikeveredni belőle. Rámült az aggódás, az ismeretlentől való félelem.

A székben ülve is az jutott eszembe, de jó lenne, ha már holnap lenne. Ha már visszapillantanék erre a történetre és nem előttem lenne.

Aztán rájöttem ennek semmi értelme! Sokkal jobban járok, ha visszatalálok a jelenbe!

Észreveszem, hogy míg az asszisztens a fogkövemmel bajlódik és befeszítem a lábam, szorítom a kezemben lévő papírzsebkendőt és így tovább. Ezek a feszültségek és feszülések nem visznek előbbre! Nem segítenek. Sőt csak rontanak a helyzetemen. Ezen pedig csak én és csak MOST tudok változtatni. Ahelyett, hogy elvágyódom a jövőbe, mi lenne, ha itt lennék és segítenék magamon?

Ezt választottam, és változtattam.

Mindig van választás. Néha nehéz meglátni, de ott van. Folyamatos fejlődés eredménye, hogy észrevegyem és hogy változtassak.

Az már csak hab a torán, hogy utána megnéztük a röngent: a ciszta sem szemmel, sem a felvételen nem volt látható és szerencsére fájdalmat sem okoz. Így a műtétre nem volt szükség.