Gyerkőccel elindulni néha igazi kihívás. Ha pici még az alvások ideje is nehezen tervezhető. De igazából minden életkorban. Kétlem, hogy én lennék az egyetlen anyuka, akinek nem áll minden haptákban és képes elindulni 5 perc alatt! Phá!

Hiszen mindenre gondolni kell! Pótpelus, egy kis játék, ááá a játszóteret is útbaejtjük? Akkor a homokózós játékok is kellenek. Takaró, amivel megnyugszik. Pótruha sem árt néha, időjáráshoz igazítva persze, netán egy esernyő. Bekészíteni egy kis gyümölcsöt, friss vízet tenni a kulacsba. (Nem elfelejteni anya vizét!) És persze még az indulás előtti peluscsere, mosdókör. Ha húsz, na jó inkább harminc percbe beleférek már nagyon jó voltam!

Rendszerint mikor kiérek a kapun fújok egyet. Huhh. Végre, elindultunk!

A kérdés az, hogy mi történik ez után. Veled mi történik?

Egy darabig örlődve mentem tovább, morgolódtam, hogy már megint csúszásban vagyok a kitaláltakhoz képest. Belelovalltam magam, hogy milyen borzasztó ez már megint.

De most már mást teszek. Kilépek a kpun és örülök. Elengedem a dolgokat. Figyelmemet egy kicsit a légzésemre terelem. Újra visszakapom magasságom, nem görnyedek a gondok alatt. Boldogan tolom a kocsit és kiegyensúlyozottan libegek a buszmegálló vagy a bolt felé. Hagyom, hogy fejemet egy képzeletbeli lufi repítse, hogy hátam szélesedjen és megnőjenek “szárnyaim”. Nem kis didergő kiscsibe szerenék lenni, hanem előkelően repülő gólya, aki széttárja mama-szárnyait, amellyel ha karol minden szerette odafér. Lépteim rugalmasak, mintha pihe-puha pázsiton lépkednék és visszatérek önmagamhoz. Mellkasom kinyílik, nem nyomja már teher suhanunk a napsütötte utcákon.

Mert ha feszültség ér, az automatikus reakciónk az, hogy összehúzzuk magunkat, fejünket benyomjuk vállaink közé, még a hátunk is kérdőjel alakot vesz fel hirtelen. Ősi ösztön ez. A kérdés, hogy észrevétlenül benneragadunk-e ebben az állapotban, vagy észrevesszük, hogy nincs már veszély és előkelően repülünk tovább? Ez a nem mindegy. Mert ha összegörnyeve maradunk lassan fokozatosan hozzászokunk, egészen addig, ameddig azt mondjuk, “Ó, már gyerekkoromtól gerincferdülésem van!” vagy “A sok irodai munka! Mindenkinek előbb-utóbb fáj tőle a háta!”. De ez nem így van. Most a jelenben is tehetsz azért, hogy neked ne fájjon, hogy a te kedved jobb legyen, hogy ne nyomjon se fizikai se lelki teher!

A megoldás az apró hétköznapi pillanatok sorában rejlik. Ott amikor bennemaradsz a feszültségben. Mikor nem veszed észre, hogy már nincs javadra a görnyedés, és hogy lehet másképp csinálni.

Szeptembertől AnyaCsapat találkozót szervezek, hogy személyesen is meg tudjuk beszélni ki milyen problémákkal küzd, kinek milyen gondolatmenet segít abban, hogy a hétköznapi események során is fejlődni tudjon.

Ugye érdekel? Nyugodtan írj nekem és íratkozz fel, hogy megkapd a Heti rendszerességgel érkező Frissítő leveleimet!

Csatlakozz és kövesd a kalandot!

Lehetséges, megszabadulni a hátfájástól és anyukaként is lehetünk mind fizikailag, mind szellemileg frissek és kiegyensúlyozottak!

 
 
Becenév:*
E-mail:*