Elég abból, amire nincs szükég

Triviálisnak hangzik ugye?

Ha valamire nincs szükséged? Nem veszed meg. Ha valami túl sok, abbahagyod. Ezzel nincs is gond.

Néha úgy érzem az a legnehezebb, hogy meglássam, mi az, amiből elég. Rendetlenség? Időhiány? Feszültség?

Mi az oka? Előszőr ezt kell meg keresnem

Ha rendetlenség van, lehet valami rendszerre van szükségem. Elég az ötletszerűségből! Meg kell terveznem a napom, esetleg be kell vezessek rituálékat/rutinokat. Meg kell néznem mit hoz a változás és az eredmények tekintetében újra kell terveznem.
No persze nem kell mindenben egyszerre változtatni és nem kell minden nap újratervezni! Kezdésként csinálhatom az új dolgot egy hétig. Így láthatom majd, hogy valóban hasznos-e vagy nem kerültem vele közelebb a célhoz, a kiegyensúlyozottsághoz. Az is eredmény, ha rájövök, hogy az adott dolog nem megfelelő módszer számomra. Egy lépéssel közelebb vagyok a megfelelőhöz.

Ha időhiányban szenvedek, érdemes megvizsgálni, mire fordítom az időmet. Természetsen minden nagyon fontosnak és halaszthatatlannak tűnik. Bármennyire óckodom attól, hogy érdemben megvizsgáljam a dolgot, a végén nagy valószínűséggel be kell látnom, hogy a dolgok egy része nem fontos. Vagy nem nekem(!) fontos, vagy egyszerűen ráér. Ilyenkor átgondolom, mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy jobban érezzem magad és elengedjem azt, ami nem sűrgős vagy nem a sajátom!

Ha feszült vagyok, lehet ugyan lelki oka, de egész testem megérzi. Nem tudok jól működni. A teher, ami nyomja a vállam, ránehezedik a törzsemre, ettől még levegőt sem kapok rendesen és innentől ördögi kör. Még a szívemnek is jobban kell kalapálnia ahhoz, hogy ellássa a szervezetemet oxigénnel. Ilyenkor keresek 15 percet a nap során, lefekszem a földre, a fejem alá teszek néhány magazint, felhúzom a térdem úgy, hogy talpam a talajon legyen és hagyom, hogy a hátam belesüppedjen a talajba. Minden mást elengedek! Csak magamra figyelek. (No meg idönként a csöppség zajaira. Felébredt talán? Valami rosszban sántikál. De ezt inkább az ösztönök szintjén hagyom.) Figyelmem a testem felé terelem, arra mi zajlik bennem. Hagyom, hogy megérezze a hátam, hogy hátul is van tér! Furcsán hangozhat a megállapítás, de a hátam hátul van. Megengedem, hogy az izmok fokozatosan minden lélegzés után kicsit megpuhuljanak. Ha hagyom, akkor már nem is húzzák össze csigolyáimat, gerincoszlopom megkönnyebül, lesz tere. Megérzem, hogy milyen jól esik neki, ahogy a koponyám aljától a kereszcsontom aljáig átjárja egy kellemes bizsergés. Újra életrekel.
Elég 15 perc! És újjászületek!

Figyelek akkor is, amikor készülök felkelni a földről. Hogy azt is rugalmasan, forgásokkal tegyem. Elég a felesleges terhekből. Elég abból, amire nincs szükség!