Ismét egy egyszerű, banális és káros szokást fedeztem fel. Persze igyekszem kerülni, de időnként becsúszik.

Manapság mindent a mobilomon csinálok. Ott vezetek naplót, bevásárlólistát, ott csetelek a barátokkal, olvasok e-maileket és még híreket is. Nem csoda, ha sokat van velem.
A gyerek persze imádja, illetve imádná. Egyenlőre igyekszem azt az álláspontot képviselni, hogy az a “mama játéka”. Vannak kételyeim a hatékonyságát illetően, de egyenlőre jobb nem jutott eszembe.

A minap az első nadrágzsebembe rejtettem a telefonom, majd a leguggoltam (volna) néhány gyerekjátékért és nagyon akadályozott. Nem tudtam behajlítani a csípőm! Bemerevített az “elrejtett” mobil.

Hogy ez miért baklövés? Azért, mert ha nem hajlík a csípőm, akkor a derekamat terhelem igen nagy és szükségtelen plusz terhet róva a lumbáris (a gerinc alsó, deréktáji szakasza) rész csigolyáira és porckorongjaira. A gerincünk erős, de fontos emlékeztetnem magam, hogy csak egységben működik jól. Azaz akkor, ha a csigolyák szépen együttműködnek egymással és együtt bánnak el a terheléssel. Ha helyenként (és rendszeresen) túlterhelem gerincoszlopom egy-egy szakaszát, könnyen alakulnak ki akut hátfájások és sajnos gerincsérv is.

A zsebbe rakott mobil esete jól megmutatta, milyen, mikor nem használom a csípő ízületemet, milyen mikor nem guggolok, hanem lehajolok.
Azt hiszem a hajolgatást egyértelműen be kellene tiltani. Kevesebb hátfájással találkoznánk! 🙂

Neked szokott fájni a hátad? Van ötleted mitől? Írd meg vagy kérdezz kommentben!