Voltál már úgy, hogy elfutott veled a ló? A sok szerep között egyensúlyozva túl magasra állítottad a lécet?

Én ilyenkor megkérdem: biztos erre van szükségem? Biztos ezzel teszek magamnak (és a környezetemnek a legjobbat)?

Ha túl sokat vársz el magadtól, könnyen érezheted azt, hogy megbuktál. Pedig nem.
Folyamatosan haladsz, változol és felnősz a feladatokhoz. Ne felejts el megállni egy pillanatra és észrevenni! Elég vagy, és jó vagy. És hidd el, hogy jól teljesítesz abban, ami neked fontos. És kevésbé jól abban, amit nem belső késztetésed vezérel. De nem kell más felé elszámolnod. Csak magaddal kell jóban lenned. Rendben van, ha a saját hited és rendszered szerint döntesz.

Idő volt, mire eljutottam idáig. Mire rájöttem, hogy nem az számít megfeleltem-e. Mire kibogoztam, mit akarok én. Utamon az segített, ha képes voltam megállni és vizsgálódni, ha nem hagyatkoztam mindig a megszokásaimra.

Először nem volt olyan könnyű észrevenni a választás pillanatát. Legtöbbször már csak az tűnt fel, hogy megint az ismert utat járom. De a tudatos figyelem segített. Alkalomról alkalomra hamarabb vettem észre, hogy ugyanarra az útra léptem, így mindig könnyebb volt megfordulni. Idő és gyakorlás kellett ahhoz, hogy már az elágazásnál tudjam, merre szeretnék, jobban mondva merre biztosan nem szeretnék menni.

Arra bátorítalak, próbáld ki te is! Kezd el figyelni, mit szeretnél másképp csinálni, mivel vagy elégedetlen. És mikor már ráléptél az útra, vedd észre, hogy ott vagy. Adj magadnak egy kis időt. Fogalmazd meg. Legközelebb hamarabb fel fog tűnni. Majd eljutsz oda, hogy észreveszed a döntés pillanatában és képes leszel másképp cselekedni.

Ez a nyitottság. Ez a jelenlét. Érdemes gyakorolni.

És még valami! Ne felejtsd el megünnepelni a kis lépéseket! Nélkülük nem jutnál el célodig!