Ahogy nőnek a gyerekek egyre jobban próbálgatják határaikat. És ki kap ebből a legtöbbet? Hát persze, hogy az anyukájuk. Ki máson tesztelnék tudásukat mint rajtunk?

Ráadásul épp mikor megtapasztalták milyen ügyesek és hatalmasok. …képesek eldobni a labdát, lemenni a lépcsőn, betenni a falatot a szájukba, szóval mikor kinyílik a világ … kiderül, hogy van, amit még sem lehet? vagy akkor és úgy nem lehet?

Mikor gyermekem kora ellenére szinte őrjöng a teraszajtónál, hogy ő nem szeretne bejönni, és egyébként is minek ebédelni, az alvás aztán már végleg felesleges…. no akkor egy pillanatra úgy érzem tehetetlen vagyok. Szeretném megölelni és tudatni vele, hogy megértem. Szeretném tudatni vele, hogy szeretem akkor is, ha nem ért velem egyet és ezt számomra elég kellemetlen formában hozza tudtomra. De ilyenkor nem enged. Nem akar ölelést.

Ha kicsit belegondolok felnőttként sem mindig egyszerű az elfogadás. Mikor közlik veled, hogy nem és kész. Pedig te másképp látod. Nehéz messzebb kerülni. Meglátni a nagy képet.

A kérdés az, hogy tudod-e, te hogyan lendülsz át? Te hogyan kezeled a váratlan és kellemetlen helyzeteket és ez által milyen példát mutatsz?

A mini tanfolyam anyagában sokat írtam testi megszokásoktól. Arról hogyan használjuk testünket és milyen ötletekkel lehet bővíteni a tárházat. (Ha nem olvastad íratkozz fel ITT!) De talán kevésbé említettem, hogy ez érzelmi szinten is fontos. Tisztában vagy vele te hogyan reagálsz váratlan helyzetben?

A kisgyermek ösztönsen sírni és kapálózni kezd. Ugyanakkor fokozatosan megtanulja és lemásolja tőlünk, hogyan kell (érdemes) reagálnia, ha valami nem kedve szerint alakul.

Figyeld meg, hogyan reagálsz, ha valami kellemetlenség ér. Mit veszel észre?

Ez az első lépés ahhoz, hogy könnyebb legyen. Hogy megtanítsd átlendülni.