A minap egy anyuka barátnémnak meséltem, hogy a lakás épp melyik néhány polcán sikerült eltüntetnem az uralkodó káoszt és egyúttal portalanítanom. Majd jól rámutattm az előszoba apró kis polcaira és tégelyeire, hogy ez lesz a következő.
– Áááh, sose lesz rend. – Mondta.
– Persze nem, de nem hagyom eluralkodni a rendezetlenséget.
Úgy gondolom épp ez az, amitől rosszul érezzük magunkat. Legalábbis én. Egy idő után, ha bárhova nézek, bármeliyk helyiségben vagyok, és csak folyik mindenhonnan a cucc, elkezd nyomasztani.
Azzal kísérletezem, hogy mindig egy-egy kisebb helynek nekiesem, így időben sem túl sok, és mégis az adott lakrészen sokkal jobb érzés lenni vagy csak áthaladni.

Természetesen az igazán igénybevett részeken, mindig újratermelődik a pakolnivaló. (A nem használtakon meg a por, hehe.) Mégis jobb kis lépésekben haladni, mint sem megvárni míg rámszakad az egész és csak ülni kétségbeesetten, vagy járkálni, mint falon a pók, mert azt sem tudom mihez fogjak.

A testünkkel is így van ez. Nem várhatjuk, hogy azonnal mindent a lehető legkevesebb feszültséggel képesek legyünk megtenni. De elkezdhetünk kísérletezni. Figyelgetni. Másképp csinálni. Újrarendezni. A sok kis figyelem, az apránként megjelenő nyitottság elvezet minket oda, hogy a testünket értékeljük, szeressük és minden szinten törődjünk vele!

Miben érzed azt, hogy változtatnod kellene, vagy több figyelmet igényelne? Írd meg kommentben!