Nem tudom honnan jött ez a szuperanya, sz@ranya mánia, de valahogy a csapból is ez folyik. Minap egy hírlevelet olvasva arra jöttem rá, hogy kicsit olyan, mitha belekényszerítenének minket anyákat ebbe a kelepcébe.

Úgy gondolom, hogy nem gondolkodnék ezen, ha nem olvasnék nem kevés internetes oldalon és felkapott könyvben erről. Eszembe sem jutna jól csinálom-e. Igyekeznék a tőlem telhető legjobbat/legtöbbet megtenni. Azt hiszem az verte ki a biztosítékot, mikor egy segítő és hasznos linkeket és tudást kínáló oldal a bevezetőben taglalta ezt a kérést. Talán ez egy marketing fogás: elhúzza a mézesmadzagot, esetleg megmutatja, milyen rossz az adott helyzet és később felkínálja a megoldáshoz vezető utat. Ezzel még talán nincs is gond. Ami miatt rosszul éreztem magam az az, hogy ez egy kreált problémára akar választ adni.

Mert ugye egyébként sem tudok mást tenni mint a a tőlem telhető legjobbat/legtöbbet. Akkor meg minek a hajcihő? Minek kell ugyanezt lelkiismeretfurdalással és felesleges agyalással fűszereznem.

Tehát abbahagyom, hogy patikamérlegen mérjem magam ebben, abban vagy amabban. Elfogadom, hogy egyénként és anyaként is mások vagyunk. Másban vagyunk jók és másban vagyunk erősek vagy gyengék. Pont.

Úgy vagyunk jók ahogy vagyunk. Itt és most kell lennünk.
Anyák vagyunk. Ennyi.

Na pesze ez így leírva szép! A valóságban viszont minden ilyen ingerre, egy ici-picit meg kell állnom és azt mondanom “elég”, ebből nem kérek. Erre “nincs szükségem”.

Neked mi a véleményed? Te hogyan bírkózol meg a kreált problémákkal? Esetleg te is besokalltál már ettől a kérdéstől? Írd meg kommentben!