Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre

Ha máskor nem is, de mikor megszületik az első gyermek a családban, akkor biztosan rengeteg ötletet és tanácsot kap az ember lánya. Nem egyszerű talpon maradni és helyesen kezelni ezeket. Odáig jó esetben eljutok, hogy megnézem ki tanácsolja, mennyire hiteles, mennyire vagyok vele egy hullámhosszon stb. Elpakolom a segítő szándékú tanácsokat egy dobozba és amikor szükségem van néhány bevethető ötletre igyekszem abból is szemezgetni. Természetesen van egy ‘abba sosem nyúlok’ doboz is valahol jó mélyen elrejtve. Mert bevallom, néhány tanács nagyon ellenkezik elképzeléseimmel és bár volt már olyan, hogy az aktuális helyzetben megváltozott a véleményem, néhányukat akkor is az utolsó utáni lehetőségnek tartom.

Nem régiben rájöttem még egy buktatóra. Egy kedves ismerősöm javasolta korábban, hogy adjak gyermekemnek kenyérhéjat, mert az jót tesz az ínyének, rágcsálja csak nyugodtan. Azt megbeszéltük, hogy csak úgy nem adok ennivalót a gyermek kezébe, igyekszem betartani, hogy az evéskor leülünk és úgy kapja meg a falatokat. (Legalábbis addig, ameddig nem majszol biztonságosan mondjuk út közben.) Majd ha végzett, mehet játszani. Ezzel ő is egyetértett, így ebben nem volt hiba.
Eltettem ezt a tanácsot is egy fiókba, de csak később vettem elő, mert akkortájt még nem éreztem úgy, hogy eljött ennek az ideje. Előfordult, hogy félrenyelt, foga sem volt egy sem, szumma-szummárum úgy döntöttem várok még. Idővel adtam neki olyan katonákat is, amelyeken már ott volt a kenyérhéj, sőt mára már kétszeresére nőtt a kézbeadható kenyérszeletek mérete is. 😀

Nem régiben találkoztam a tanácsot adó ismerőssel, aki elképedve hallgatta, hogy a gyermekem “óriási” héjjas kenyér-falatokat eszik!!! No ezen meg én lepődtem meg még jobban! Hiszen pont tőle kaptam a tanácsot és a sürgető ötletet, hogy adjam neki bátran!!! Hogy lehet, hogy most meg ő csodálkozik?! Kiderült: ő nem úgy gondolta. Hmm, úgy tűnik, teli vagyunk félinformációkkal tanács gyanánt.

Nehéz ügy ez.  Megállni és tartani egy pillanatnyi szünetet. Mérlegelni és eldönteni: én mit gondolok! Ez az egyetlen út ahhoz, hogy később is nyugodt lehessek. Örülök, hogy nem fogadtam el azonnal a (mint útólag kiderült) félreértető, ámde határozott tanácsot. Örülök, hogy magam tudtam lenni, hogy nyugalomban a saját ritmusunk szerint léptük meg ezt (és megannyi másik) lépcsőt. Nem az alapján, hogy más hogy szokta, korábban hogy csinálták stb.

A minőségi különbséget adó titok abban rejlik, hogyan reagálunk a minket érő eseményekre. Milyen úton érünk oda, ahova szeretnénk.

Fontos, hogy meghallgassuk az ötleteket és eltegyük egy dobozba. Jól jönnek azok még! 😃 Ugyanakkor ne ugorjunk bele semmibe azonnal. Egy szempillantásnyi szünet elég ahhoz, hogy teret engedjünk a lehetőségnek és a saját utunkon járjunk!

Ezért a fenti idézet is: “Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre” (John C. Maxwell)